Velünk semmi dolgod nem lesz

Mi kivétel nélkül minden szakmunkát elvégzünk.

A Pet-Ro Nyílászárónál nincsen olyan szakmai feladat, amit ne teljesítenénk. Az adott modell kiválasztása, végül megvásárlása, az első lépések egyike. Azonban roppant fontos, hogy a kiszemelt nyílászáró prémium minőséget testesítsen meg, és olyan jövőképet biztosítson, amiben főszerepet játszik a megbízhatóság, a biztonság, a tartósság és a helytállás. Viszont ahhoz, hogy ezek az előnyök nap, mint nap élvezhetővé váljanak, nélkülözhetetlen a beszereltetés, azaz a csere kivitelezése. Ez nem olyasvalami, amit bárki saját kezűleg elvégezhet, mert a katasztrofális végeredmény ebben az esetben épp úgy borítékolható, mint a garancia elvesztése. De felesleges emiatt aggódni és azon gondolkodni, hogy hogyan old meg a feladatot, hiszen csapatunk minden szakfeladatot ellát. Ez pedig már önmagában hozzájárul a minőségi végeredményhez.



Hogyan zajlik a folyamat a termékek beszerzése után?

Kérés szerint műszaki tanácsadással is támogatjuk a nyílászárók beszerzését, majd ezután jön a gyakorlati szakasz, ami már a beépítésről szól. Ebbe beletartozik komplex rendszerek kiépítése, vagy már meglévő ablakok, ajtók kibontása, lecserélése. Nagyon fontos, hogy a munkánkat úgy végezzük, hogy azzal nem hátráltatjuk az ingatlanban élők mindennapjait, így nem kell attól tartani, hogy láb alatt lennénk.Ezen túl a precizitás éppúgy evidencia az esetünkben, mint a gyorsaság. Többször is ellenőrizzük a munkánk gyümölcsét és, ha valamilyen extra fejlemény bukkan fel, akkor azt sebesen orvosoljuk. A beépítés során természetesen óhatatlanul keletkezik hulladék, aminek az elszállításáról szintén gondoskodunk, mégpedig szelektív formában. Így ettől sem kell félni, ráadásul a környezet védelme mind közvetlen, mind közvetett módon megvalósul. Ha az ablakok, ajtók már a helyükön vannak, akkor némi ráncfelvarrás következik. Azaz glettelés, gipszkartonozás, élvédők felhelyezése formájában, hogy a végeredmény ne csupán funkcionalitás terén teljesítsen a maximumon.

És ennyi! Kész is a megújult otthonod.

Ennyire egyszerű és nagyszerű – legalábbis vásárlóként mindenképpen, mivel a kivitelezés minden egyes fázisáért mi vállalunk felelősséget. Nincsen idegeskedés, nincsen feszültség, nincsen idő- és energiapazarlás, nincsen rombolás, nincsen rumli, rendetlenség és magára hagyott szemétkupacok. Sokan ezektől tartanak a legjobban, és konkrétan félnek belevágni a nyílászárók korszerűsítésébe, mert aggódnak, hogy milyen körülmények fogadják majd őket. De ennek nem kellene így lennie. Cégünk pontosan ezért nemcsak a termékpaletta tagjainál borítékol prémium minőséget, hanem a szakmunkák elvégzése során is, aminek köszönhetően a nyílászárócsere valóban azzá válhat, ami: egy örömteli, számtalan pozitívumot, előnyt tartogató befektetéssé, amely mind rövid, mind hosszú távon garantáltan megtérül.



Te készen állsz otthonodnak új életet adni?

Akkor bátran keress fel minket és, ha szükséges segítünk a megfelelő termékek kiválasztásában is. Majd gondoskodunk minden beépítéssel kapcsolatos munkáról.

Csak kattints ide. 




Hasonló cikkek